szechenyi cimer

Készítsen fotót és induljon a Széchenyi fotóversenyen! Utakon és vasutakon Széchenyi István nyomában.

 Rendező:

Gróf Széchenyi Család Alapítvány

Kiállítás helyszíne:

West End City Center

1062 Budapest, Váci út 1-3

Témakör:

Széchenyi István közlekedési miniszter volt. Ezt a posztot azért tölthette be, mert szóban és tettben is kiállt a magyar úthálózat és vasúthálózat kiépítése mellett. Gazdag örökséget hagyott ránk, ezen a téren is. Mit kezdett a magyarság ezzel az örökséggel? Mit rontott vagy javított a történelem Széchenyi és követői művein? Mitől nagy vagy mitől sérült a magyar közlekedési infrastruktúra. A határon túli magyarok életében mit jelent az út, – legyen az bár földút vagy köves út – ami az anyaországba vezet? Ezen kérdésekre várunk képi válaszokat.

Kategória:

Színes és monokróm.

Zsűri tagjai:

Lafferton Zsolt

Merva Mónika

Széchenyi Márk

Részvételi feltételek:

A pályázat nyitott, azon foglalkozástól, életkortól és lakóhelytől függetlenül bárki részt vehet, kivételt képeznek a zsűri tagjai.

A nevezési lap igénylése és beküldése, valamint a képek beküldése e-mailen keresztül történik: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szerzőnként maximum 4 db digitális vagy digitalizált felvétel küldhető be JPG formátumban.

Fekvő képek esetén a kép mérete max. 1024x768 pixel legyen, álló kép esetén a kép hosszúsága nem haladhatja meg a 768 pixelt.

A kép file mérete max. 500 kb, a színtér: sRGB legyen. A képfájlok elnevezése: tetszés szerint, min. 2 max. 40 karakter között.

  • A kiállítás megfelelő propagálása céljából a képeket a rendező szabadon szerzői jog érvényesítése nélkül felhasználhatja (CD, sajtó, TV stb.).
  • A pályázónak teljes mértékű szerzői és személyiségi jogokkal kell rendelkeznie a beadott pályamű fölött. A szervező nem vállal felelősséget az ezek hiányából eredő jogvitákban.
  • Pályázatot csak pontosan kitöltött nevezési lappal fogadunk el.
  • A feltételek el nem fogadása automatikusan kizárja az alkotót a pályázatból
  • A szerzők a kép beadásával tudomásul veszik a pályázati feltételeket.
  • A zsűri döntése végleges és nem vitatható.

Nevezési díj nincs!

Pályázati naptár:

2015. szeptember. 30. A pályamunkák beérkezési határideje

2015. október 1-3. Zsűrizés

2015. október 5. Eredményhirdetés a honlapon ( www.szechenyicsalad.hu)

2015. október 10. 15:00 Kiállítás megnyitása

2015. október 24. A kiállítás utolsó napja

Díjazás:

1. díj: Media Markt ajándék kb. 80 000 forint értékben

2. díj: WestEnd vásárlási utalvány kb. 50 000 forint értékban

3. díj: Fürdőbelépő kb. 20 000 forint értékben

Ezen kívül 10 elismerő oklevelet is átadunk.

 

A kiállításon díjat nyert képek a rendező tulajdonába kerülnek.

 

A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS A NEVEZÉSI LAP MEGTALÁLHATÓ: www.szechenyicsalad.hu

További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.