A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 jelmondata: “Partnerséget építünk…” Küldetése, hogy javítsa a magyar-szlovák határtérség integrációját gazdasági, humán, környezetvédelmi és közlekedési szempontból. Az Európai Unió pénzügyi segítségével megkísérli elősegíteni közös helyi és térségi határon átnyúló kezdeményezések felszínre kerülését. Területi meghatározás: Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Győr-Moson-Sopron megye, Heves megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Pályázat célja

A “Tanulj, hogy vállalkozhass, vállalkozz, hogy fejlődhess. Képzések kezdő vállalkozóknak” (Vzdelávaj sa aby si mohol podnikat, podnikaj, aby si sa rozvíjal. Školenia pre zacínajúcich podnikatelov) című projekt Vállalkozói és projektmenedzsment képzés moduljának célja, hogy olyan vállalkozói ismereteket adjon a résztvevőknek, amellyel el tudják indítani saját vállalkozásukat továbbá annak menedzselésében, projektjeik megvalósításában, forrásteremtésben segít elmélyíteni az ismereteiket. A képzésre bárki jelentkezhet aki a Szlovák-Magyar határral érintkező megyék valamelyikében él vagy dolgozik, valamint Heves megyéből is fogadunk jelentkezéseket.

Modulok:

  • Vállalkozások alapítása Szlovákiában 8 óra
  • Vállalkozások alapítása Magyarországon 8 óra
  • Vállalkozások működésének jogi környezete Szlovákiában 16 óra
  • Vállalkozások működésének jogi környezete Magyarországon 16 óra
  • Vállalkozások működésének pénzügyi-gazdasági környezete Szlovákiában 8 óra
  • Vállalkozások működésének pénzügyi-gazdasági környezete Magyarországon 8 óra
  • Üzleti terv készítés 16 óra
  • Forrás allokáció 8 óra
  • Piac felmérés 8 óra
  • Marketing 8 óra
  • Management 16 óra
  • Európai Uniós ismeretek 8 óra
  • Programozási ismeretek 8 óra
  • Pályázatfigyelés és pályázatkészítés 8 óra
  • Projekt alapismeretek – PCM módszertan 8 óra
  • Projekt tervezés 16 óra
  • Projektek megvalósítása 16 óra
  • Projektek lezárása és értékelése 8 óra
  • Projekt esettanulmány 16 óra

Képzés tervezett időpontja: 2013.05.20-3013.07.31.

A jelentkezőket túljelentkezés esetén a jelentkezés sorrendjében fogadják, illetve elsőbbséget élveznek azok, akik mindhárom képzési programra jelentkeznek.

Jelen felhíváshoz kapcsolódó további kiírások:

Szlovák nyelvi képzés (HUSK1101-Ingyenes) – PIER-00024
Turisztikai képzés (HUSK1101-Ingyenes) – PIER-00025

Feltételek:

A pályázatot elektronikus úton kell benyújtani a Pályázati Interaktív Elektronikus Rendszer használatával. Az adatlap minden kötelezően kitöltendő része ki van töltve. A benyújtó jogosult a pályázat benyújtására. Pályázó vállalja, hogy a képzés minden napján részt vesz amennyiben támogatásban részesül. Pályázó elfogadja, hogy a jelentkezők beérkezési sorrendben kerülnek kiválasztásra. Pályázó elfogadja, hogy előnyt élveznek azok, akik mindhárom képzésre jelzik részvételi szándékukat. Támogatás:A projektet az Európai Unióra és az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósítjuk meg a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 program keretében (HUSK-1101), ezért a résztvevők számára a képzés ingyenes.

Támogatás mértéke: 100%

Pályázatot kiíró szervezet:

VIN Vidékfejlesztési Innovációs Nonprofit Kft, 4765 Csenger, Szamos 41.
Kapcsolattartó:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Benyújtás határideje: 2013. február 25. 00:00 – 2013. március 31. 23:59

Teljes felhívási dokumentáció és benyújtás helye: Elektronikus úton – a PIER rendszerén keresztül a honlapon.

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.