Első Magyar Fenntarthatósági Csúcs Konferencia PDF Nyomtatás E-mail
2010. október 12. kedd, 11:53
A fenntartható fejlődés fogalom tartalmát már egyre többen ismerik. Brundtland: "a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket". Daly: "a fenntartható fejlődés a folytonos szociális jólét elérése, anélkül, hogy az ökológiai eltartó-képességet meghaladó módon növekednénk".

Az ENSZ által szervezett 1992-es riói és a 2002-es johanessburgi Fenntartható Fejlődési Világtalálkozót majd 2012-ben követi a következő globális eszmecsere. Az Első Magyar „Fenntarthatósági Csúcs” konferencia 2010-ben e világtalálkozók közé betagozódva, a magyar fenntartható fejlődésért tevő, cselekvő, felelősen gondolkodó és élő emberek, cégek, szervezetek évről évre visszatérő találkozója kíván lenni.  A széles körű társadalmi párbeszéd célja: egybegyűjteni a fenntartható fejlődés érdekkörébe tartozó gondolatokat, tetteket, cselekedeteket, a fenntarthatóság teljes körű megértése, a fenntartható fejlődésért munkálkodók eredményeinek összefűzése, az egyén és a különböző csoportosulások felelősségének tudatosítása érdekében. Fontos küldetése: a konferencián létrejött tudások megőrzése, a széles nyilvánosság felé közvetítése. Tehát a társadalom szereplői felelősségérzetének erősítése.

Az Első Magyar „Fenntarthatósági Csúcs” kétnapos konferencia és kiállítás 2010. november 18-19-én kerül megrendezésre, Balatonalmádiban, a Hotel Ramadában.

A kétnapos, kiállítással egybekötött konferencián a fenntartható fejlődés előmozdítása érdekében a résztvevők egymástól is tanulhatnak, s új tudásokkal gazdagodva, azt beépítve munkájukba, jó példát mutathatnak a környezetükben élők számára.
Nem utolsósorban pedig a fenntarthatóság szempontjait szolgáló termékek, szolgáltatások bemutatkozása egyben üzletkötési lehetőségeket is szolgál, s annak bizonyítékául, hogy megtalálható a fenntarthatósági és üzleti érdekek harmóniája.

Tematika
A szervezők széles körű párbeszédre, közös gondolkodásra várják a kormány, a tudományos élet, az oktatás, a PR és kommunikációs szakma képviselőit, az üzleti élet társadalmi felelősségvállalást gyakorlóit, a környezettudatos, környezetvédő, klímaváltozás ütemét csökkentő termékek, szolgáltatások előállítóit, a gondolkodásmód-váltásban dolgozó szervezeteket, nagy gondolkodókat, a tanulókat és tanítókat, az egészség szakértőit, és nem utolsósorban a civil szervezeteket.

Néhány előadó:
- Bencsik János energiaügyi államtitkár
- Láng István akadémikus
- Hámori Balázs egyetemi tanár
- Müller Péter író
- Gyulai Iván ökológus
- László Ervin filozófus
- Juhász Árpád geológus
- Lányi András ökológus


A részletes tematika és regisztráció, kiállítási, prezentációs lehetőségek itt érhetők el.