Jön a kockázati tőke - az Unióban Magyarországon elsőként PDF Nyomtatás E-mail
2010. január 19. kedd, 16:52
Hamarosan indul a forráskihelyezés az Új Magyarország Kockázati Tőke program keretében - jelentette be MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. A programot menedzselő közreműködő szervezet szerint 2010 első negyedévében az Európai Unió érintett 23 tagországa közül elsőként Magyarországon indulhat el a közösségi forrásból finanszírozott kisvállalkozói kockázati tőke program.
Az alapkezelői szerződéskötésekre 2009 év végén sor került. Így már ez év elején megkezdődhet  - közel 31,5 milliárd forintos uniós támogatással - az összesen 46,6 milliárd forintnyi forrás kihelyezése az alapkezelőkön keresztül.

Tavaly nyáron a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) által meghirdetett pályázatra augusztus végéig 18 kockázati tőke-alapkezelő jelentkezett. A pályázóknak szigorú követelményeknek kellett megfelelniük, többek között egy többtagú szakmai grémium előtt is meg kellett védeniük pályázatuk tartalmát, üzleti tervük megalapozottságát, illetve számot kellett adniuk felkészültségükről.

A 8 nyertes alapkezelővel 2009. decemberében sikeresen megtörténtek a szerződéskötések. Jelenleg a tőkealapok PSZÁF általi engedélyeztetése zajlik, amelyet követően 2010 első negyedévében az MV Zrt. által kezelt alap forrásainak közvetítését megkezdhetik.

Szakmai körökben optimista várakozások övezik a programot, amely a speciális kockázatok miatt a bankszektor által nem finanszírozott, elsősorban korai életciklusban lévő, innovatív tevékenységet végző vállalkozások tőkefinanszírozásához biztosít fejlesztési forrásokat.

Forrás: vg.hu