NAPI PÁLYÁZATI ÉRTESÍTŐ
| SZÉCHENYI TERV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK KÖZÉRTHETŐEN |
Pályázat keresés
Kategóriák
Szolgáltatások
Pályázati Hírek TV
Hirdetés
| Állami tőkealap a régióknak |
|
|
|
| 2010. január 07. csütörtök, 17:13 |
|
Állami kockázatitőke-program indul januártól a régiókban a jelentős fejlődési potenciálú, ám forráshiánnyal küzdő vállalkozások kisegítésére.
Mosonyi Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) illetékes főigazgatója a válság elhúzódásával indokolta az erről szóló, november 18-i kormányzati döntést. „Meg kell oldanunk azoknak a vállalkozásoknak a gondját, amelyeknél tőkehiány gátolja a növekedést, mert a piacon nem tudnak forráshoz jutni, ugyanakkor sürgősen technológiai fejlesztésre, struktúraváltásra lenne náluk szükség” – hangsúlyozta az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) Regionális operatív programok Irányító Hatóságának vezetője.
A Regionális Tőkebefektetési Alap a piacinál kedvezőbb kamatozású, visszatérítendő támogatást biztosítana az érintetteknek, s az ország hét régiójában várhatóan két-két milliárd forintos keret áll majd a rászorulók rendelkezésére.
A tervek szerint az egyes régiók részéről rendelkezésre bocsátott forrás az uniós Jeremie pénzügyi (mikrohitel, garancia, kockázati tőke) eszközök példáját követve állandó forgásban saját vállalkozás-/gazdaságfejlesztési alapként működhetne akár éveken át. Minden évben a régiók döntenek arról, mire használják fel. Nemcsak mikrohitelként, de adott esetben más szolgáltatások (pl. képzés, tanácsadás nyújtásával) is ösztönözhetik területükön a vállalkozás- és gazdaságfejlesztést.
Forrás: www.vilaggazdasag.hu |


























