FRISS HÍR:

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a „Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás támogatása” című (GOP-2012-2.1.3. kódszámú) pályázati kiírás esetében – a beérkezett pályázatok nagy számára és a rendelkezésre álló keret valószínűsíthető kimerülésére tekintettel – a pályázatok benyújtási lehetőségét 2013. február 21-ei hatállyal felfüggeszti. A 2013. február 21-én 24 óráig postára adott pályázatokat még érkeztetik.

Az Új Széchenyi Terv keretében újra lehetett pályázni a „Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás támogatása” című (GOP-2012-2.1.3 kódszámú) pályázati kiírásra. A pályázati felhívás A.3. Támogatás összege pontjának módosítása alapján az igényelhető támogatás összege maximum 1.000 millió forint lehet.

Kérik, hogy a kitöltő program kitöltése során kiemelten figyeljen arra, hogy a projekt tervezett kezdési dátuma nem lehet korábbi, mint a pályázat benyújtását követő nap, valamint az igényelt támogatás összege nem lehet több, mint 1.000 millió forint, de maximum a pályázati felhívás V. sz. Támogatási mérték függvény által számolt összeg és támogatási intenzitás.

A pályázat célja

A támogatást igényelni lehet eszközbeszerzésre, információs technológia-fejlesztésre. Ezekhez kapcsolódóan támogatható továbbá infrastrukturális és ingatlan-beruházás, eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc megvásárlása, gyártási know-how beszerzése, piacra jutás támogatása, vállalati humánerőforrás fejlesztése, tanácsadás igénybevétele, illetve minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása. Nem támogatható a Közép-Magyarországi régió területén megvalósuló fejlesztés.

Pályázók köre

a) kettős könyvvitelt vezetőjogi személyiségű gazdasági társaságok;
b) kettős könyvvitelt vezetőjogi személyiség nélküli gazdasági társaságok kizárólag abban az esetben, ha a jelen Pályázati Felhívás D.4. pontjában meghatározott biztosítékadási kötelezettség kizárólag bankgarancia formájában kerül teljesítésre;
c) külföldi székhelyű vállalkozás fióktelepe, amennyiben kettős könyvvitelt vezet.

A pályázati kiírásra olyan vállalkozások pályázhatnak,
a) amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 25 fővolt;
b) vagy amelyek vállalják, hogy a teremtett új munkahelyekkel együtt a létszámuk a projekt eredményeképpen, a projekt befejezéséig, illetve az azt követő6 hónapon belül el fogja érni a 25 főt.

Támogatható tevékenységek köre

A Pályázati Felhívás keretében a GOP Részletes Pályázati Útmutató alapján az alábbi tevékenységek támogathatóak:

a) Regionális beruházási támogatásként
aa) Eszközbeszerzés
ab) Infrastrukturális és ingatlan beruházás,
ac) Információs technológiafejlesztés
ad) Az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések

b) Csekély összegű támogatásként
ba) Piacra jutás
bb) Vállalati HR fejlesztés
bc) Tanácsadás igénybevétele
bd) Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása
A fenti tevékenységek közül az aa), és ac) tevékenységek önállóan is támogathatóak, a többi tevékenység csak kiegészítő tevékenységként támogatható.

Pénzügyi feltételek

Jelen pályázat keretében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50 millió Ft, maximum 1.000 millió Ft Az ebben a pályázati felhívásban elnyerhető támogatás mértéke: a projekt összes elszámolható költségének maximum 40%-a lehet a jelen Pályázati Felhívás F.1.2.1. pontjában foglalt értékelési függvény alapján. A jelen pályázati kiírás esetében a beruházásokhoz maximálisan 40% adható, az adott beruházáshoz igényelhető maximális támogatási mértéket és összeget az V. számú mellékletben szereplő. Támogatási mértéket meghatározó függvény segédlet” az alábbi négy változó alapján határozza meg:
a) megőrzött munkahelyek száma (bázislétszám), 35% súllyal
b) teremtett munkahelyek száma, 30% súllyal
c) kitörési ponthoz tartozás, 10% súllyal
d) vállalatméret, 15% súllyal
e) akkreditált innovációs klaszterben tagság, 10 %-os súllyal.
Az e) pontra abban az esetben adható meg a többlet, ha a Pályázó a pályázat benyújtásakor érvényes (le nem járt határidejű) akkreditációval rendelkező, akkreditált innovációs klaszter címet elnyert klaszter valamely tagvállalata (gazdasági társaság).
A pályázó projekttel kapcsolatos pénzügyi elszámolása (záró kifizetési igénylés) benyújtásának végsőhatárideje legkésőbb 2014. december 31.

Beadási határidő

A pályázatok benyújtása a megjelenéstől 2013. február 28-ig, vagy a források kimerüléséig lehetséges.

Forrás: NFÜ

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.