Ebben az évben már nem hirdetnek új panelprogramot, és a korábban beérkezett pályázatok jelentős részét is a szén-dioxid kvótákból a jövőben befolyó összegek terhére fizetik ki. Családi házak energetikai beruházásaira viszont hamarosan új pályázatok jelennek meg.

Magyarországon mintegy 900 ezer iparosított technológiával készült, vagyis „panel” lakás van. Dohy Béla, a Panel Érdekképviseleti Egyesület vezetőmérnöke, alelnöke szerint ebből 200 ezernél valamivel több lakás esetében történt valamilyen energetikai korszerűsítés. „Ez nem minden esetben jelentett megfelelő megoldást, tapasztalataink szerint ugyanis átfogó módon érdemes gondolkozni: a fűtéskorszerűsítést, a nyílászáró cseréket és a szigetelést párhuzamosan érdemes elvégezni” – fogalmazott az alelnök. Hozzátette: egy lakásra vetített 1,8 millió forintos költséggel 60 százalékos energia-megtakarítás érhető el. Így az állami támogatáson kívüli önrész rendkívül hamar megtérül – hangsúlyozta Dohy, megjegyezve, hogy ezért is várják a panelban élők, hogy újból nyíljanak pályázati források erre a célra.

„Sajnos nem sok jóra számíthatunk, legalábbis az eddigi tapasztalataink alapján. Egyelőre a 2009 nyarán kiírt pályázatokat sem bírálták még el, és 2008-ról is van még elmaradás, miközben bizonytalanok vagyunk, lesz-e újabb panelprogram” – fogalmazott az atv.hu-nak egy energetikai korszerűsítéssel foglalkozó vállalkozó. Hangsúlyozta, hogy a program fenntartása a hazai kis- és középvállalkozásokat segíti mind az építőipar, mind pedig az építőanyag gyártás területén. (Állítása szerint nyílászáró gyártásban közel 50 százalékos visszaesés tapasztalható.) Továbbá a támogatott beruházások adó szempontjából is előnyösek az ország költségvetésének, a program ugyanis utófinanszírozással valósul meg, azaz a beruházások megvalósítása során az adóbefizetések megelőzik az állami támogatás összegének folyósítását.

Bencsik János klíma és energiaügyért felelős államtitkár szintén úgy látja, hogy az energiahatékonysági felújítási programok gazdasági szempontból is előnyösek. Kalkulációik szerint két évtizedes távlatban akár 70-90 ezer építőipari munkahelyet biztosíthat egy tervszerű felújítási program. Ebbe bele kell tartozniuk a panelházak és a családi házak mellett az állami, illetve önkormányzati tulajdonú közintézményeknek is. Az utóbbiak könnyebb helyzetben vannak, hiszen ezekre uniós közösségi forrásokat is fel lehet használni.

Ami konkrétan a panelprogramot illeti, az államtitkár elmondta, a 2008-ban elindított ZBR I. panelprogramon belül 950 pályázat ügyében született támogató döntés, ebből 623 pályázat esetében van aláírt szerződés. Ez mintegy 32 ezer lakás felújítását tudja biztosítani. Hozzátette: az alá nem írt szerződéseknél többnyire az a gond, hogy a lakóközösségek még nem tudták biztosítani az önrészt – ehhez most a Magyar Fejlesztési Bank egy speciális hitelkerettel nyújt segítséget.

A 2009-ben kiírt ZBR II. programmal kapcsolatban az államtitkár kiemelte, hogy a támogatási keret előzetes rögzítése híján, valamint a kiírások késői lezárása miatt a benyújtott pályázatok támogatási igénye közel 15 milliárd forinttal meghaladja a meglévő forrásokat. „A kormány úgy döntött, hogy a rendelkezésre álló keret, vagyis mintegy 15 milliárd forint terhére március végéig 23 ezer panel lakás korszerűsítését biztosító pályázatról születhet döntés. Itt azokat preferáljuk, amelyek a legnagyobb energia megtakarítást eredményezik majd. A pályázatok másik felét is jogos igényként kezeljük, és a szén-dioxid kvóták jövőbeni értékesítésből származó bevételek terhére fogjuk azokat folyamatosan elbírálni” – fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy a szakma meglehetősen szkeptikus a szén-dioxid kvótára alapozott támogatásokat illetően, Bencsik János elmondta: ismerve az előző szocialista kormány okozta károkat egészen az év elejéig maguk is negatívan értékelték a kvóta-értékesítési lehetőségeket. Viszont januártól fogva egyre jelentősebb érdeklődést tapasztalnak, amit most az is erősít, hogy a Japánban történtek következtében erőteljesen megélénkült a nemzetközi kvótapiac. „Számításaink alapján látunk arra lehetőséget, hogy az év végéig a szükséges fedezet, vagyis mintegy 15 milliárd forint, rendelkezésre álljon” – mondta az államtitkár.

Bencsik János kérdésünkre elmondta, idén már nem hirdetnek új panelprogramot, erre reményei szerint jövőre kerülhet sor. Ugyanakkor a családi házak energiahatékonysági korszerűsítésére várhatóan újra igényelhető lesz állami támogatás. „A ZBR Klímabarát Otthon energiahatékonysági program a végéhez érkezett, ennek keretében mintegy 2200 családi ház korszerűsítése fog megtörténni. Látunk rá esélyt, hogy a nyár folyamán két újabb pályázatot írhassunk ki: az egyik az 1992 előtt épült családi házak energia megtakarítást célzó felújítására, a másik pedig az energiatudatos technológiát alkalmazó új házak építésére vonatkozhat majd” – fogalmazott az államtitkár, egyelőre konkrét számok említése nélkül.

Meglévő családi házak felújításánál a lehetőség szerinti 60 százalékos energia megtakarítás elérése a cél. Ezt az utólagos hőszigetelés, a nyílászárók szigetelése vagy cseréje mellett, a fűtési rendszer korszerűsítésével lehet elérni. Ezzel radikálisan csökkenthető a rezsiköltség, így belátható időn belül megtérül a beruházás.

Az újépítésű házaknál az „A” plusz kategóriát elérő épületekre biztosítható csak közösségi támogatás. Ez az Európai Unió jelenlegi épületenergetikai direktívájánál is szigorúbb elvárás, amely viszont az évtized végére már minden újépítésű ingatlan esetében kötelező lesz majd. 

Bencsik János reményei szerint két évtizeden belül akár 20 százalékkal is csökkenthető az ország hőszükséglete. „A teljes energiafogyasztásunk mintegy 45 százalékát ugyanis az épületek használják el, és ezeknél minimum 50 százalékos hatékonyságjavulás érhető el. Ha emellé hozzátesszük, hogy ezen a téren lehet a megújuló energiákat legoptimálisabban felhasználni, akkor ez az ország energiaellátásának az a területe, ahol leginkább előre juthatunk az energiafüggés feloldásában” – jegyezte meg az államtitkár.

Forrás: atv.hu

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.