emmi color kicsi

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet civil szervezetek működési célú támogatására a 2017-es évben. A pályázat célja a civil társadalom erősítése és a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése maximum 3 millió forint támogatással. A pályázat benyújtására a Magyarországon nyilvántartásba vett szövetségek, alapítványok és egyesületek jogosultak.

 

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 100 ezer forint, maximum 3 millió forint. A pályázat benyújtásához önrészként a támogatás összeg legalább 10%-át szükséges saját forrásként vállalni. Csak visszatérítendő működési támogatás nyújtható azon civil szervezetnek, akiknek az utolsó lezárt üzleti évről szóló számviteli beszámoló szerinti összes éves bevétele eléri vagy meghaladja az 50 millió Ft-ot.

A pályázatok benyújtási határideje alapcéltól függően változó, az egyes Kollégiumokhoz tartozó szervezetek más-más időpontban tölthetik fel pályázatukat az online felületekre. 

A támogatható civil szervezetek alapcél szerinti besorolása:

  • Közösségi környezet kollégium: A közművelődés, tudomány és kutatás, audio- és telekommunikáció, informatika, elektronikus hírközlés, szak- és felnőttképzés, ismeretterjesztés, társadalmi párbeszéd, fogyasztóvédelem, a település ésn közösségfejlesztés területén működő civil szervezetek. Benyújtási határidő: 2017. január 18.
  • Mobilitás és alkalmazkodás kollégium: Az élet és vagyonbiztonság, a közbiztonság, önkéntes tűzoltás, mentés és katasztrófa-elhárítás, közrend és közlekedésbiztonság védelme, szabadidő, hobbi és sport, a nők és férfiak esélyegyenlőségének védelme területén működő civil szervezetek. Benyújtási határidő: 2017. január 20.
  • Nemzeti összetartozás kollégium: A Kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység, az európai integráció és a vallási tevékenység elősegítése, továbbá a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint az emberi és állampolgári jogok védelme területén működő civil szervezetek, kulturális tevékenység, hagyományápolás. Benyújtási határidő: 2017. január 17.
  • Társadalmi felelősségvállalás kollégium: Nonprofit szervezeteknek, ernyőszervezeteknek nyújtott szolgáltatások, szakmai és érdekképviselet, adományosztás, szociális tevékenység, családsegítés, polgári védelem, időskorúak gondozása, rehabilitációs foglalkoztatás, hátrányos helyzetű rétegek segítése, egyéb nonprofit tevékenységek területén működő civil szervezetek. Benyújtási határidő: 2017. január 19.
  • Új nemzedékek jövőjéért kollégium: A nevelés és oktatás, képességfejlesztés, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, gyermek- és ifjúságvédelem, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, kábítószer-megelőzés, természet- és környezetvédelem területén működő civil szervezetek. Benyújtási határidő: 2017. január 23.

A támogatás a civil szervezet alapcélja szerinti tevékenységei feltételeinek biztosítására fordítható.

A pályázati felhívás itt érhető el!

Pályázat keresés

Facebook közösségünk

IOS és Android alkalmazás

palyazatihirek mobilapp honlap 300x500

ANDROID: TÖLTSE LE ITT!

IOS (iPHONE, iPAD): TÖLTSE LE ITT!

Egyedülálló funkciók, azonnali értesítések

szechenyi 2020 logo allo 260x260

Partnereink

.  

topcegalapitas hu logo

 

 

  Cegkivonatmost logo  

1

 

Add a Startlaphoz



 

.