Információs nap a TÁMOP 5.3.5.-09/1 pályázathoz kapcsolódóan PDF Nyomtatás E-mail
2010. január 21. csütörtök, 11:12
Az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. 2010. január 28-án a TÁMOP 5.3.5-09/1 „Kísérleti program az adósságcsapda megelőzése érdekében” című pályázattal kapcsolatban tájékoztató rendezvényt szervez.

A pályázat célja
A konstrukció a szegénységben élők hatékony háztartásgazdálkodásához, banki szolgáltatások hatékony igénybevételéhez, munkába állásukhoz segítséget adó komplex program kidolgozását és gyakorlati kipróbálását célozza, melynek következtében megelőzhető az eladósodásuk és megvalósulhat meglévő adósságaik rendezése. Jelen pályázati kiírás szerint kialakítandó szolgáltatás nem feltétlenül esik egybe a törvény szerinti adósságkezelési szolgáltatással, az csak az egyik lehetséges kimenet lehet. Az elsődleges cél akár a "klasszikus adósságkezelés" módszereitől is elvonatkoztatva, új eljárásmódok kidolgozása, illetve kipróbálása olyan településeken is, ahol eddig ilyen szolgáltatás nem volt.
A támogatás célcsoportja azon háztartások köre, amelyekben a felgyülemlett adósság kezelése, illetve, amelyekben az adósságcsapda kialakulásának megelőzése támogatást, beavatkozást igényel.

Rendelkezésre álló forrás
A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg várhatóan 0,5 milliárd forint.

Pályázók köre
Jelen pályázati kiírás keretében pályázhatnak: helyi önkormányzatok, helyi önkormányzatok intézmény-fenntartó társulásai, helyi önkormányzatok által felügyelt költségvetési szerv, többcélú kistérségi társulások, önálló egyházi intézmény, egyéb egyházi szervezet, egyéb alapítvány, közalapítvány, egyéb egyesület, egyesülés, jogi személyiséggel rendelkező és jogi személyiséggel nem rendelkező nonprofit gazdálkodó szervezetek.

Támogatható tevékenységek
1.    Adósságrendezési/kezelési tanácsadás,
2.    Az ügyféllel közösen kialakított adósságrendezési terv elkészítése, végrehajtásának kísérése,
3.    Az adósságkezelési szolgáltatás ügyviteli és dokumentációs rendszerének alkalmazása, esetleges módosító javaslatok kidolgozása,
4.    Az adósságcsapdából kikerülők számára közösségi programok, támogató csoportok szervezése,
5.    Mentorálás, támogatások és támogató rendszerek szolgáltatásainak igénybevételéhez való hozzájutás segítése.

Pénzügyi feltételek
A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás. Az elnyerhető támogatás mértéke minimum 40 000 000, de maximum 60 000 000 Ft lehet, a projekt összes elszámolható költségének 100%-a.

A pályázatok benyújtása 2009. december 15-től, 2010. február 15-ig lehetséges.


Jelentkezési lap letölthető ITT