5 vagy több lakásból álló társasházak energiahatékonysági korszerűsítésére lehet pályázni még az idén, hamarosan. A pályázat 20 milliárd forintos keretösszege fele-fele arányban oszlik majd meg vissza nem térítendő támogatásból (jórészt a széndioxid-kvóta értékesítéséből befolyó pénzből finanszírozza ezt a kormány), illetve vissza térítendő részből. Utóbbit várhatóan két pénzügyi intézmény folyósítja majd nagyon kedvezményes, 2,5-3,0%-os éves kamat mellett 4 évre, amelyből az első két év türelmi időt tesz majd ki. Ezen időszak alatt a végrehajtott energiahatékonysági beruházás nagy mértékű megtakarítást ér majd el.


Kik pályázhatnak?
Várhatóan magánszemélyek és társasházak, lakásszövetkezetek egyaránt pályázhatnak.

Mire lehet pályázni?
5 vagy több lakásból álló panel- és téglaházak energiahatékonysági korszerűsítésére. A szigetelés és nyílászárócsere mellett megújuló energiaforrásokra is lehet majd támogatást igényelni.


Mennyi a támogatás, milyen intenzitás mellett?
A vissza nem térítendő támogatás arányát 45-50 százalékra emelné a kormány a szokásos egyharmad helyett. Az igényelhető támogatás bruttó néhány százezertől akár több millió Ft-ig is terjedhet. A pályázatot nagy eséllyel kizárólag utófinanszírozásban lehet majd lebonyolítani, tehát szükség lesz az átfinanszírozáshoz szükséges teljes pénzügyi fedezetre.

Hogyan lehet pályázni?
A pályázati dokumentáció elektronikus formában kerülhet benyújtásra. A pályázatok kötelező mellékletei az épületenergetikai tanúsítványok és szükséges tervdokumentációk, melyek költségeire támogatás igényelhető. A szükséges pályázati anyagok beszerzésének időigénye miatt mielőbb szükséges elkezdeni a pályázati dokumentáció készítését.

A palyazatihirek.eu honlapot üzemeltető NLC Tanácsadói Csoport Kft. és szakértői csapata a pályázatához energetikai szakmérnököt, építész tervező mérnököt, illetve szükség szerint gépészmérnököt biztosít, továbbá vállalja a teljes pályázati dokumentáció kidolgozását és elektronikus benyújtását, valamint nyertes pályázat esetén a projekt lebonyolítását!

Forduljon hozzánk bizalommal, és mielőbb vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal, regisztráljon az alábbi űrlapon!